Megszöktünk

Már nagyon úgy éreztük Tündéremmel, hogy kéne 1 éjszaka, és a környéke kettesben. Persze egyikünknek sem van ideje szervezni ilyesmit, pláne, hogy a követelmények között szerepel az üdülési csekkel való fizetés lehetősége is. A segítség - ahogy szokott - váratlanul érkezett Tündérem szomszédasszonya képében: Edit egyszer csak a kezünkbe nyomott egy váci panzió címét és telefonszámát tartalmazó papírcetlit. (A neten kereste. Természetesen ha én keresek ilyesmit, sosem találok.)
Vác úgy élt a fejemben, mint a Dunai Cementmű által kiokádott cementportól szürke testű és lelkű, s emiatt messzire kerülendő hely. Mindegy, gontoltam, van a környéken dimb, domb, és erdő, no meg a szobában is agyon lehet ütni az időt. Miután lecuccoltunk a motelben (ami egyébként kimondottan kellemes, és csendes volt annak ellenére, hogy a kettes út mellett van), elindultunk várost nézni. Mondtam is magamban: hű de jó, látok sok szürke panelházat, és hallgatom a kocsizajt. Ehelyett... bementünk valami fák közé, és találtunk egy kis templomot. Nagyon kellemes, barátságos régi épület, mellette egy keresztúttal a fák között, és - szintén a fák között - egy szabadtéri misék rendezésére szolgáló hellyel. Az egész végtelenül megnyugtató, és "egyben lévő" volt. Kicsit körbe jártuk a templomot, lementünk egy lépcsőn, és találtunk - két forrást. A fene hitte, hogy Vácon lehet ilyesmi. De ez semmi nem volt ahhoz képest, ami még várt ránk... A "valami fák" ugyanis a kettes út felőli vége egy hatalmas erdős területnek, amelynek egy része park padokkal, bicikliúttal, horgásztavakkal, a tavakban tőkésrécékkel. A másik része ártér, és egy tanösvény, ami a mocsaras-vizes terület fölött vezet.
Száz méterre a főúttól akkora volt a csend, ami már nekem is megfelelő. A parkból az óvárosba jutottunk, és egyből múzeumba mentünk. Na nem akármilyenbe ám, hanem magánmúzeumba, amit nekünk nyitottak ki. Az egész úgy kezdődött, hogy egy kis utcában sétálva megláttam egy ablakot, rajta még a függöny, de ha átnézel rajta (be a házba), az égboltozatot, fenyőfát és egy ház homlokzatát látod, emígyen:

S amint fényképezék vala, e szózat hangzék fel megettem:
- Jöjjenek, bentről is meg lehet nézni!
Egy fiatal házaspár ugyanis vett egy telket, lepukkant házzal. A házat lebontották, és kezdtek volna építkezni, amikor kiderült, hogy a ház alatti föld mindenféle török kori köcsögök maradványait rejti. A régészek tehát elkezdték feltárni, mi pedig ennek közepébe csöppentünk. A srác a régészektől, mi pedig tőle tudtuk meg, hogy ezen helyt állott a külső városfal, és hogy az óváros alatt hatalmas pincerendszer van. A régészek - szombat lévén - nem voltak ott, de a srác meglehetős ismeretekre tett szert, és megmutatta nekünk a különböző talajrétegeket, és az ott lévő - feltehetően szeméttároló - akós fadézsák nyomát.
Az óváros egyébként nagyon hangulatos, kis utcácskákkal, csönddel, és normális emberekkel. (Ez utóbbit leszámítva a budapesti Várnegyedre hasonlít. Különben ahogy járok az országban itt-ott, egyre inkább azt kell látnom, hogy a magyar emberek alapvetően normálisak, segítőkészek és nyitottak. Budapest a kivétel, de nagyon kivétel.)
Amikor estére kelve visszaindultunk a motelbe, nem mertünk átjönni a parkon, hanem körbe kerültük, és meglepve tapasztaltuk, hogy a keresztút nagyon hangulatosan ki volt világítva. A következő meglepetés a motelben ért, amikor megrendeltük a vacsoránkat. Ugyanis felajánlották, hogy felhozzák a szobába. (Egész egyszerűen szóhoz sem jutottunk attól a - nekünk, pestieknek legalábbis - döbbenetesen emberi és barátságos hozzáállástól, amit a panzió dolgozóitól kaptunk. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy ha Vác környékére tervez kirándulást, a Motel21-ben szálljon meg.) A szoba amúgy hatalmas volt, piros lepedős francia ággyal, ülőgarnitúrával, dohányzóasztallal és sarokkádas fürdőszobával. A tévét azért nem említem, mert az - az RTL Klubbal és a TV2-vel - még a börtöncelláknak is tartozéka. (Ja... börtön... körbe jártuk a dutyit is, ott van a dunaparton. Egész érdekes biztonsági berendezései vannak - már amit látni lehetett.) A sarokkád nem rossz, ellenben nagyon jó. Hogy mi mindenre, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Miután magamhoz tértem, és bemásztam a szobába, azért csak kipróbáltuk a tévét. A kínálat elég szerény volt: az elmaradhatatlan két kommersz szar mellett a királyi (kormányzati) vagy minek nevezzem Magyar 1, és a helyi nevezetesség, ami az Újpest Tévéhez hasonlóan főműsoridőben rendkívül izgalmas képújsággal jelentkezett. Ezen felül volt még két német nyelvű adó, oszt' annyi. Olyan, hogy HírTV, vagy Echo TV, vagy mittudomén, az nem. Végül a német RTL-t néztük, és megállapítottuk, hogy a németeknek baromira nem áll jól, ha viccesek akarnak lenni. (És azt is, hogy semmi panaszkodni valónk nincs, ami a színvonalat illeti. Ez mondjuk nem nekünk dícséret, hanem a németeknek kritika. Ha elmennék Magyarországról, nem Európába mennék, az biztos...)
Azt, hogy mi történt pontosan a német RTL-ből való végérvényes és visszavonhatatlan kiábrándulás, és a két reggeli cappuccino felhozatala között, nem mesélem el. Nincs kedvem életkorellenőrző, és bankkártyáról kukkdíjszedő scriptek írogatásával elbökni az időmet.
Utána ismét felkerekedtünk, és megnéztük nappali fényben a parkot és az óvárosnak még nem látott részeit. A pincerendszer főtér alatti részének egy darabjából élelmes vállalkozó éttermet csinált, és elnevezte Barlang Étveremnek. (Sajnos nem leltem a saját honlapját.) Nos, ez az étverem előkelő helyet foglal el a személyes AjánlottHelyek listámon. A kétszemélyes barlang tál egyrészt eszméletlen finom dolgokat tartalmazott (grillezett zöldséget (patisszont is, úgy fűszerezve, hogy az eddigiekkel ellentétben meg bírtam enni, sőt ízlett), roston sült csirkehúst, sajttal-fokhagymával töltött disznóhúst, és rántott sajtot), másrészt nem volt drága ahhoz képest, hogy az egyharmadát hazahoztuk, mert nem bírtuk megenni. (Jáj, a bárokk kőőőőrmondát!)
Vasárnap lévén misére a nagytemplomba mentünk (a püspöki palotával szemben van), és egy alig 30 éves paptól olyan eszement jó prédikációt hallgattunk, hogy hihetetlen. (Különben erősen gondolkodom rajta, hogy a blogba írjak-e ilyen gondolatokat, mert nem akarok belőle térítő blogot csinálni, sőt egyáltalán senkit nem akarok megtéríteni (az egész folyamat nem arról szól, hogy JajBefogadtamJézustASzívembeÉsMegváltozottAzÉletemGyereHátFogaddBeTeIs), de végülis ezek a gondolatok is belőlem jönnek, tehát helyük van a nap alatt sütkérező blogban.)
Legvégül pedig nem volt más hátra, mint hogy haza jöjjünk, és aztán a hétfőt is együtt töltsük alkatrészbevásárlással, és több-kevesebb munkával, merthogy Tündérem szabadságon volt.

Piros 18-as karika

Ma reggel fél hatkor tizennyolc hónaposak lettünk Tündérrel.
Pár napja történt, hogy kicsit összevitatkoztunk valamin, amiben persze egyetértünk, csak máshogy fejezzük ki magunkat. (Tündérem kifejezésmódjában gyakran felnőtt stílusú, én meg egyetlen dolgot nem bírok a butaságon kívül, és ez a felnőtt stílus. Magunk közt szólva fenntartom, hogy a második az első részhalmaza...) Szóval miután tisztáztuk a félreértést, valamikor az éccakában, félálomban egymásnak estünk. Én nagyon magamhoz szorongattam, és mindenhol belekapaszkodtam, ahol értem. Erre egyszercsak megszólal: most a másik oldalamat is masszírozd meg!
Mondom is neki nagy nevetve: megállj, ezt megírom a blogba!

Gyűlölöm a tetteiteket, de titeket szeretlek.

 

"Ostoba, ostoba, jaj de ostoba - ostoba állat"
(HétköznaPI CSAlódások)

Olllyan hihetetlen ossssshtobák az emberek, hogy az még nekem is sok. Volt most egy közgyűlés a házban, ahol Édesapámnak van a nagyimtól örökölt lakása. A tetőtér eladásáról kellett dönteni. A kiküldött meghívóban szerepelt egy meghatalmazás is, amelybe fixen be volt írva a közös képviselő neve és adatai. A meghatalmazáson rajta volt, hogy a meghatalmazó egyetért az alapokiratmódosításokkal és a tetőtér eladásával, továbbá hogy a meghatalmazás általános érvényű, korlátozások nélküli, és visszavonásig érvényes.
Azaz...
A közös képviselő - ha elég figyelmetlenek a lakók - begyűjthet magának annyi szavazati jogot, ami akármihez is elég. És akkor hasznája fel, és arra, amikor és amire csak akarja. (Paranoia - mondhatná bárki. Csakhogy azt hiszem, annyi bőven elég, hogy amikor a közös képviselő megszámolta a meghatalmazásokat, felszabadult sóhaj hagyta el ajkait emígyen: Fog ez menni!)
Amikor szóvá tettem, hogy a meghatalmazás ilyetén kiküldése gusztustalan, és elmondtam, miért, a közös képviselő és az ügyvédje rájött, hogy lebuktak, és hablatyoltak valamit. (Azért nem keltették az ijedt ember benyomását, de érzékelhető volt, hogy ErreNemSzámítottunkBasszaMegNemMindBirka.)
De most figyelj...
A lakók viszont nem egyszerűen buták, vagy tájékozatlanok, vagy primitívek, nem. A végtelen hülyeségen felül van bennük egy végtelen magabiztosság is, és ez iszonyú rossz párosítás. Ugyanis nekem támadtak, hogy mi bajom van, amikor én nem is adtam meghatalmazást. Ez aztán az ütős érv! (Néhányan persze átlátták, mit beszélek, de csak néhányan. És fogták a pofájukat befele. Rejtély, miért...)

(Mielőtt valaki azzal vádolna, hogy egyetértek, vagy azonosulok a mottóbeli együttes mottóbeli dalával, sietek leszögezni, hogy annyira azért nem vagyok ostoba állat.)